Elégedetten mosolyogva sétáltam végig a ragadozó tekintetek kereszttüzében a bárpultig, még csak egy pillantással sem méltatva az éhes szempárok tulajdonosait, túlságosan élveztem a magam után hagyott tátott szájjal nyáladzó férfiak látványát ahhoz, hogy bármelyikükre figyelmet szenteljek; és különben is, egyikük sem mozgatta meg a fantáziámat eléggé.
A pultra könyökölve kértem ki az első kör akármilyen koktélomat, csupán rábökve az első szimpatikus névre, és a csapos máris munkához látott, miközben kacér módon társalgásba elegyedett velem és néha-néha megpróbálta végigmérni a félig takarásban lévő testemet, amit különösen szűk nadrág és póló fedett. Magamban jót mulattam viselkedésén, és nem tagadom, kellemesen elcsevegtem vele bármiféle random témáról, amíg elém nem rakta a piros színben kavargó italomat. Tökéletes volt, majdnem egybeolvadt vörös ajkaimmal, és minden pillanatát kiélveztem a megízlelésének.
- És hogyhogy egy ilyen gyönyörű lány egyedül van itt?
Elvigyorodtam a pultos kérdésén, letettem a poharat, majd a fejemet oldalra döntve válaszoltam.
- Ki mondta, hogy egyedül vagyok? - A reakciója minden pénzt megért, talán picikét meg is sajnáltam, amiért ilyen szörnyű módon játszottam szegénykével, leromboltam minden reményét. - A barátnőim is velem vannak, de már mindegyikük elkelt - böktem a fejemmel a táncparkett felé. Alig akartam hinni a szememnek, amikor láttam a vékony pírt megjelenni a fiú arcán, a csalódottság szépen lassan eltűnt a vonásairól és a helyét újra magabiztosság vette át.
Meglepően jó társaságnak bizonyult, kellőképpen elszórakoztatott ameddig elfogyasztottam a koktélomat. Viszont útjaink elváltak, amikor neki más vendégeket kellett kiszolgálnia, nekem pedig már egyébként is átvette a testem felett az irányítást a zene, és egyszerűen vonzott maga felé a ritmus.
A tekintetek ismét rám tapadtak, de volt egy, ami szinte a bőrömbe égette magát, lassan haladt felfelé vékony lábaimtól kezdve az enyhén dekoltált mellkasomig, ami éppen csak sejtetni engedte a dolgokat és a képzeletre bízta a többit, mígnem szempáromon állapodott meg. Végig a V.I.P szekcióban ülő rejtélyes idegen sötét és kifürkészhetelten tekintetét tartva sétáltam a táncparkett végébe, egy kecses fordulással a hátamat mutatva neki és végre utat engedve magabiztos mosolyomnak, amint alsó ajkamra haraptam.
Nem telt bele sok idő és máris két kezet éreztem meg a derekam köré fonódni, a meleg test teljesen hozzám simult hátulról, nem erőszakosan, mint ahogy azt a legtöbb kiéhezett férfi tette volna, hanem lágyan és érzékien, erősen tartva a karjai között. Ajkait ráérősen húzta végig nyakamon, egészen a fülemig, elérve, hogy a kellemes érzéstől lehunyjam a szememet és teljesen ölelésébe dőljek. Lehelete csiklandozott, mégis felpezsdítette a véremet, ő pedig mély hangján suttogni kezdett.
- Kelj már fel!
- Kelj már fel! - Valami hirtelen csapódott az arcomba és én mint akit minimum bombatámadás ért vergődtem magam az ágyon térdelő pozícióba, erősen zihálva, kavargó gondolatokkal. Beletelt egy percbe mire felfogtam, hogy mi is történt valójában, letekintettem a kezemben lévő párnára, majd fel a szobatársamra, aki felhúzott szemöldökkel állt az ágyam előtt.
Amint realizáltam a helyzetet, felnyögve dőltem vissza az ágyamba, egyik kezemmel eltakarva a hirtelen kipirosodott arcomat, miközben próbáltam mindent kiverni a fejemből.
- Hát neked mi bajod? Rosszat álmodtál?
Ó, nem, végül is csak végre minden férfi utánam futott álmomban, ráadásul a suli legjobb pasija, Koo Junhoe, aki normál esetben egy pillantást sem vetne rám és akibe talán kicsit bele voltam zúgva, ezen pasik közé tartozott. Szánalmas.
Válaszul csak motyogtam neki valami értelmetlent, amit annyiban is hagyott, témát váltott.
- Megbeszéltük, hogy elmegyünk reggel futni, emlékszel? Formába kell hozni magunkat, különben…
Hallgattam, ahogy csak mondta és mondta, miközben a másik oldalamra fordulva inkább próbáltam visszaemlékezni az álmomra, amikor is a felhők között járhattam, és legszívesebben örökké erre a felhőre költöztem volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése