Első lépés - Junhwan

Na sziasztok! :3 Itt az én első történetem, ami igazság szerint ha nem is teljesen, de próbáltam úgy megírni, hogy a dalhoz passzoljon. 
Az első dalt, ahogy már Minirigó is említette, Binky választotta.
Csípem ezt a zenét, és Mirtill nagyon érdekes irányból közelítette meg, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy közösen belevágtunk ebbe^^ 

Ajánlott zene: Orsi - Ha lemegy a nap

Ha lemegy a nap, te eljössz mindig hozzám 

Szürke félhomályba borult az egész helyiség. A sikoltó zene a kelleténél jobban emelkedő mellkasomon és dobhártyámon dübörgött. Színes villódzások voltak mindenfelé, őrjöngő, a ritmusra vonagló burkok tömege hullámzott előttem. Alkoholmámor itatta át a látszat-szerelemtől forrongó levegőt. Mindenki megtalálta már az aktuális estére való párját, csak én bolyongtam reménytelen-áztatta kételyekben. Nem találtam... nem találom őt. A sziporkázó fények még jobban eltorzították az emberek arcát, a zene pedig szüntelenül visított ebben a zsibongó tömegben. Kezdtem feladni, a szokott időnkön már vészesen túlütött az óra, amikor egy kar fonta át a derekamat. Lágyan és ismerősen. A láthatatlan cella lazult, enyhült a bizonytalanság drótmadzaga nyakamon. De ennek ellenére, szívem úgy tombolt a torkomban, mint egy haragos tenger.

- Hát ideértél? – kérdeztem levakarhatatlan mosollyal az arcomon.

- Megígértem tegnap este – szorosan magához húzott, én pedig kirobbanó örömmel a mellkasának dőltem.

A zene őrült ritmusa sem tudta megzavarni a mi ellentétes táncunkat a többiekkel szemben, de mindig ezt történt. Ha Junhoe-val táncoltam, egy rejtett burok uralkodott felettünk, ahova nem engedtünk be senkit és semmit. Hihetetlen érzés volt még így is, hogy csak éjszakánként találkoztunk a bárban, és egyikünk sem tudott semmit a másik nevén kívül.

- Igen, csak most később jöttél, ezért azt hittem már nem is fogsz.

- Kételkedtél bennem? – suttogta alig hallhatóan, miközben ajkaival nyakam cirógatta.

- Csak egy picit.

Rám nézett. Szemei mélysége elnyelt. Nem láttam már semmit a rideg külvilágból. Egyre beljebb sodródtam az érzésbe.  Még szorosabban magához ölelt. Sóhaj szállt fel belőle. Kellően meglepett a reakciója, de nem szóltam semmi olyat, amivel elronthattam volna a mi varázslatos pillanatunkat. Mégis úgy remegtem erős szorításában mint egy virág, ami most hullajtja le szirmait, amiből ő semmit nem vett észre a saját aggálya miatt. Tapadóan közel álltunk egymáshoz. Megőrjített az illata, a szeme, az, hogy éreztem lélegzetét az arcomon. Széttépett belülről a vágy. A kielégületlenségre ítélt sóvárgás.

- Figyelj –  kezdte el, a hangjából színtiszta aggodalom tükröződött.

- Igen? Csak a tiéd vagyok.

- Hát épp ez a baj! Rohadtul nem vagy az – mondta ingerülten, majd a kezem után kapott, és a kijárat felé kezdett húzni.

- Jinhwan, többet akarok ennél.

- M...mire gondolsz? – pontosan tudtam, hogy miről vélekedett, de legalább nyertem pár másodpercet, hogy feleszméljek a kezdeti sokkból.

- Azt akarom, hogy randizzunk! Úgy értem... Te nem vágysz többre? Szeretnélek megismerni, hogy milyen iskolába jártál, a családodat, hogy mivel foglalkozol, a kedvenc zenéidet, könyveidet. Hogy van-e valami furcsa szokásod, esetleg van egy titkos feleséged, vagy mit tudom én. De mindent tudni akarok rólad, hogy teljes egészében az enyém legyél, a nap minden szakaszában.

Ez az érzés maga volt az őrület. Annak villódzása és kacaja minden pillanatban. Egy hang, ami mindig ott suttog a fejedben, egy  tőr, ami hihetetlen precízséggel szeli ketté a szíved szinte percenként.  Egy mámorító illat, melyet mindenhol érzel, egy hallucináció. Maga az észvesztés...

- A legfurcsább szokásom az, hogy három hete minden este találkozok egy fiúval a bárban, akiről nem tudok semmit, de menthetetlen vágyat érzek iránta – elmosolyodtam, mire ő közelebb jött hozzám, és gyengéden átkulcsolta derekam a kezeivel.

- Akkor? Tegyünk egy lépést előre.

- És ha ezzel elcseszünk mindent? Szar vagyok a szerelemhez Junhoe, egyszerűen nem nekem való. Teljesen hozzászoktam ehhez, hogy te eljössz hozzám és egész este együtt vagyunk, aztán vége.

- Szóval nem akarsz randizni. 

- Nem ezt mondtam!

Igazából maradéktalanul összezavarodtam. Káosz volt a fejemben, és nem tudtam helyére tenni a felszínre törő érzelmeimet.

- De! Pontosan ezt mondtad, Jinhwan. De legyen az az első dolog rólam, hogy nagyon kitartó vagyok. Meg fogom kérdezni ezt holnap is, és azután is. Amíg csak kell.

   Itt már tudtam, hogy a szívemben minden kérdésére igen lesz a válaszom, de azért nem akartam megadni magam ilyen könnyedén. Borzasztóan féltem, mert a szerelem olyan volt nekem, mint egy üres ház. Ahhoz, hogy gyönyörű és teljes legyen, sokat kell vele foglalkozni, meg kell tervezni a részleteket, és mindig kell bele valami újdonság. Nem éreztem még egészen késznek magam erre, de válaszképp lágyan megcsókoltam, hogy véletlenül se gondolja azt, hogy ellent mondanék. Remélem, hogy egyszer ő lesz az én Otthonom.