Kábulat

Csokiiii!!

Ez lenne az én kis rövid agyszüleményem Binky első dalának az Orsi - Ha lemegy a nap-nak meghallgatása után. Szerintem elég érdekes szempontból közelítettem meg a dolgokat, de szerintem az összefüggés megtalálható benne.

Jó szórakozást!

Lábaimmal türelmetlenül és egyben izgatottan toporzékoltam, ahogy előre dőlve, térdeimen támaszkodva vártam a megváltó pillanatot. Utáltam, hogy minden alkalommal újabb hét napot kellett várnom arra, hogy lemenjen a nap és elérkezzen ez a pillanat. Hogy megjelenjen az ajtóban, és az a különleges világ, amiután egész héten sóvárogtam megragadja a kezem és magával rántson.

A szüleim minden hétvégén lelépnek valamilyen romantikus kiruccanásra, ilyenkor pedig eljön az én időm arra, hogy átlépjek egy másik dimenzióba. Van, hogy órákig készülök, azonban van, hogy egy egyszerű melegítőben és két számmal nagyobb pólóban várom a megváltást, csak úgy mint ma.

Néha átfut a fejemben a gondolat miszerint le kellene állnom vagy függő leszek... Aztán megnyugtatom magam, hogy minden hétvége még nem ok az aggódásra. Nem mintha minden nap megtörténne, csak ilyenkor. Hétvégente szükségem van erre, muszáj. A szüleim erről biztos más véleménnyel lennének, még szerencse, hogy amiről nincs tudomásuk, amiatt a fejük sem fáj. Ráadásul a kicsi lányuk is boldog. Jackpot!

A szokásos kettő lassú és három gyors kopogás hangja elérte a fülem, előttem elterülő barátnőmmel egyszerre kaptuk fel a fejünket, egy szempillantás elég volt ahhoz, hogy odaérjek az ajtóhoz. Kikaptam a férfi kezéből a kis zacskót, a kezébe nyomtam a bankókat, majd rácsaptam az ajtót. Végre!

- Akkor hát? – néztem izgatottan barátnőmre, miután levágtam magam a fotelbe, és átdobtam neki az egyik adagot.

- Szálljunk fel arra a felhőre? – kuncogott, miközben kivette az apró kapszulát a kis csomagolásból.

Én is szemügyre vettem a sajátom, hiszen márcsak a látványa beindította az adrenalin szintem. Ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam megérte az egész heti várakozás.

- Tizenkétóra múlva találkozunk – kacsintottam, majd lenyeltem a saját adagom, és átadtam magam a már oly ismerős érzésnek.

A felhő pillanatok alatt leszállt, én pedig gondolkodás nélkül pattantam fel, hogy ismét meglovagolhassam, mint minden hétvégén. Azonnal megindultunk felfelé, innen már nem volt megállás. Megállíthatatlan lettem. A lemez elkezdett forogni, az elmém elhomályosult, minden gond feledésbe merült, egyre gyorsabban pörgött a CD, én pedig egyre feljebb és feljebb repültem.

Minden alkalommal más kalandokat éltem át, volt hogy jókat, volt hogy rosszakat, volt, hogy teljesen átlagos élménnyel gazdagodtam a nap végére. Mindig más lehettem, egy új karakter egy teljesen új világban, és ez volt az, amit annyira imádtam. Nem kellett, hogy önmagam legyek, eltudtam menekülni a fojtogató valóságból.

A felhőm megállt egy az égben elterülő klubb előtt. Leszálltam és elindultam az ajtó felé, azonnal beengedtek. Odabent mindenféle élőlény megtalálta a helyét, nem számított melyik világból származtak, mindenki itt volt. A zene egy ismeretlen nyelven szólt, mégis mindenki élvezte, embernek fel nem fogható energiával táncoltak, mintha egy már előre betanult koreográfiát adtak volna elő. Csatlakoztam a tánchoz, része lettem a koreográfiának, a lépések a véremben voltak. Mintha egész életemben erre a pillanatra készültem volna.

Nem fáradtam el, már órák óta táncoltam, de még mindig ugyan olyan vadul és szexisen vittem véghez egyik lépésem a másik után. Nem volt megállás, egyszerűen bent ragadtam egy álomszerű éjszakai klubban.

- Mi ez a hely? – tettem fel a kérdést hangosan.

- Nem tudod? Hiszen te állsz az egész mögött! Ez az angyalok által teremtett összhang központ.

A kérdésemre választ adó teremtmény csettintett egyet, mire megjelent előttem egy tükör. Már nem táncoltam, csak magamat figyeltem. Négy szememmel végignéztem ragyógó testemen, nem borított semmi, teljesen meztelen voltam, de ez így volt rendjén. Körbe néztem, mindenki más sem viselt ruhát, nekem pedig eszembe jutott; a ruha a tisztátalanok eszköze volt, hogy elrejtsék mocskos testüket. Figyelmem újra a tükörre irányult - a lábaim nem érték a talajt, a szárnyaim segítségével repültem. Nem csak a szememből volt négy, hanem a kormból is, ebből kettő arról gondoskodott, hogy az ezüst glória a fejem felett maradjon, és ne essen a földre.

Egy angyal voltam, nem egy átlagos angyal, nem egy átlagos világban, de az voltam. Aztán elkezdtem zuhanni... Mintha egy örökkévalóságon keresztül zuhantam volna, míg a testem újra nehéz nem lett, és minden véget ért.

Aztán újabb pirula került a szervezetembe. Hogy én tettem-e a számba, vagy barátnőm? Nem tudnám megválaszolni a kérdést, de nem is ez volt a fontos. A felhő újra megérkezett, ismét táncra hívott. A válasz már nem érdekelt.

Újra más lehettem.